Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Lámpás Hölgy

Ki volt honlapom névadója, Florence Nightingale?

 

dia1.jpg

 

    Florence Nightingale angol ápolónő és statisztikus. A modern nővérképzés megteremtője, valamint a betegellátás reformjának elindítója. Ő alkalmazott először statisztikai megközelítést a betegápolás hatékonyságának elemzésére, így a bizonyítékokon alapuló orvoslás egyik úttörőjének tekinthető. Azt hirdette, hogy a méltósághoz és a megfelelő ellátáshoz mindenkinek alapvető joga van, nemtől, nemzetiségtől és vallási felekezettől függetlenül.

1820. május 12-én született Firenzében, jómódú szülei a város angol nevére keresztelték.

    Nővérével alapos képzésben részesültek, mert édesapjuk elhatározta, hogy olyan magas szinten taníttatja őket, mintha fiúk lennének. Florence hamar a tudományok bűvöletébe merült, különösen a matematika nyűgözte le. Jobban érdekelte a filozófia és a történettudomány, mint a partik szervezése és lebonyolítása, annak ellenére, hogy az összejöveteleken nemcsak bájával, de humorával és okosságával is a társaság középpontjába került. Rendkívül művelt volt, a francia, német, olasz nyelvek mellett görögül és latinul tanult, és előszeretettel olvasott klasszikusokat.

    Szülei kiváló partit szántak leányuknak, de miután Florence tizenhét éves korában Isten hangját vélte hallani, aki arra utasította, hogy életét szentelje mások szolgálatának, megszállottan keresni kezdte isteni küldetését, életének értelmét. Úgy érezte, a betegek és sérültek ápolásában megtalálta hivatását, s mellette döntött. 1849-ben felbontotta hétéves jegyességét Richard Monckton Milnes báróval. Szerette a férfit, de nem akart egyik aranykalitkából a másikba repülni. Tudta, hogy ha igent mond, mi vár rá: az angol arisztokraták megszokott, kiszámítható élete. Jótékonykodhatott volna kedvére, ahogy ez akkoriban szokás is volt az előkelő hölgyek körében, de nem akarta alamizsnával elhallgattatni a lelkiismeretét. Hitt abban, hogy ennél többre hivatott, s valamiféle küldetésre szomjazott. Még nem tudta pontosan, hogy hogyan szolgálhat, de segített, ahol csak tudott: vigyázott a gyerekekre, rengeteget mesélt nekik, ápolta, ellátta a beteg rokonokat, sőt, a környékbeli rászorulókat is folyamatosan támogatta. Nem ismert jobb érzést annál, mint amikor segít az embereken.

„Az emberi nyomorúság jár mindig az eszemben, ez gyötör… hazugnak érzem, ha a költők a világ dicsőségét zengik. A legtöbb ember, akivel találkozom, gondban, szegénységben, betegségben él.” (naplórészlet)

    Florence tudta, hogy rengeteg tanulás vár rá, de az akkori Angliában egy nőnek azért is meg kellett küzdenie, hogy tanulhasson. Kereste a kibontakozás útját, és ehhez a legalkalmasabbnak az ápolás tűnt. Már korábban, 1844-ben titokban részt vett egy három hónapos nővérképző tanfolyamon, és szintén titokban közegészségügyi tanulmányokat olvasott. Bár felháborodott szülei megtiltották, Florence gyakran segédkezett betegek gondozásában, és idejének jelentős részét kórházak látogatásával töltötte. Huszonévesen szülei elé állt és bejelentette, hogy ápolónő lesz. Ezzel nem aratott túl nagy sikert, a család rosszallóan tekintett tervének már a puszta gondolatára is. Az úrinők nem dolgoztak, és főleg olyan lenézett és alantas munkával nem foglalkoznak, mint a betegápolás. Florence szeretett volna részt venni kórházi munkában, de családja ezt is ellenezte. Nem csoda: egy korabeli kórház nem úri hölgynek való hely volt, elképzelhetetlenül rossz körülmények uralkodtak. Az ápolónők sem örvendtek társadalmi megbecsültségnek. Nem alaptalanul, hiszen a kolostorbéli ápoló apácák kivételével legtöbbjük piszkos, tanulatlan, képzetlen, és ráadásul iszákos is volt..
    Szülei abban bíztak, hogy egy utazás kiveri lányuk fejéből az ábrándokat, ezért 1850 nyarán európai körutazásra küldték. Florence bejárta Egyiptomot, Görögországot, Olaszországot. Míg csodálta a régi kultúrák emlékeit, nyitott szemmel járt, és mindenről naplót vezetett. Ahol csak tehette, felkereste a kórházakat és gyűjtötte a tapasztalatokat. Hazafelé tartva megszakította útját, és a németországi Kaiserswerthben tanulmányozta a diakonissza nővérek gyógyítási módszereit. Két hetes ott tartózkodása után hosszú értekezést írt az intézményről. Szülei ellenállása nem enyhült, de később mégis sikerült rávennie őket, hogy elengedjék Kaiserswerthbe, ahol három hónap alatt kitanulta az ápolónői mesterséget. Párizsban a Szent Vince Irgalmas Nővéreinél betegápolást és sebkezelést tanult. Tanulmányozott minden elérhető iratot, kórházi dokumentumokat, zárójelentéseket, gyűjtötte az ápolási szokásokat, módszereket. Fiókjában kórházi jelentéseket rejtegetett és minden nap időt szánt a tanulásra. Terveket dolgozott ki a  jobban szervezett ápolásra, egy hatékonyabban működő, humánusabb kórházi ellátásra. 1853-ban Londonban kapott állást, mint a Harley Street-i "Beteg Úrihölgyek Kórházának" fizetés nélküli főfelügyelő nővére. Miközben megélhetését szülei 500 fontos havi apanázsa biztosította, ő elkezdte megvalósítani reform elképzeléseit, melyek közül az egyik legfontosabb az alábbi gondolat volt:

“Furcsának tűnhet ezt kijelenteni, de a legelső követelmény egy kórház iránt az, hogy ne ártson a betegnek.”

    Minden addigi tapasztalatát felhasználva irányította az előkelő hölgyeket ellátó intézményt, forradalminak számító újításokat vezetett be: ételhordó lift a házban, emeletekre beosztott ápolónők, hogy ne a lépcsőzéssel menjen el az idejük, olyan csengő, amely mutatja a szobaszámot. A bizottsággal már az első héten összetűzésbe került, mert ki akarták tiltani a kórházból azokat, akik nem az anglikán egyházhoz tartoztak. Florence azonban ragaszkodott hozzá, hogy az ellátás mindenkire vonatkozzon, vallási hovatartozástól függetlenül. Egész életében ezt az elvet vallotta, és azt remélte, hogy eljön majd az az idő, amikor nem az emberek vallását nézik, hanem a lelküket. Később többen kiemelték, hogy harcol a női jogokért, de ő tiltakozott, mondván, hogy harcol a szenvedőkért, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő az illető. Az 1854-es londoni kolerajárvány idején önkéntes ápolónőként dolgozott, betegei rajongtak érte, földre szállt angyalként emlegették.

 

dia4.jpg

 

    1854-ben hírek érkeztek az akkor dúló krími háborúról Angliába, melyek szerint az angol sebesültek elhanyagoltan, ellátás nélkül szenvednek. Florence egy pillanatig sem tétovázott, rögtön felajánlotta szolgálatait. Ezzel egyidőben régi jó barátja, Sidney Herbert hadügyminiszter úgy gondolta, hogy senki más nem alkalmas erre a feladatra, csakis Florence Nightingale, így felkérte őt a nagy vállalkozásra.
    Nem volt könnyű „legénységet” toborozni, de Florence novemberben már Scutariban volt, 38 ápolónő élén. Az ottani katonai vezetők bizalmatlanul fogadták, meg kellett küzdenie azért, hogy elfogadják. Az ápolócsapat elszörnyedt, amikor egy katonai kórházba érkezett a törökországi Üsküdarban, mert katasztrofális állapotok uralkodtak. De ő most sem adta fel. Készletek gyakorlatilag nem álltak a rendelkezésükre, híján voltak gyógyszereknek, kötszereknek, élelemnek, még tiszta víznek is. A higiénés körülmények borzasztóak voltak, mindenütt bolhák, patkányok, a kórház folyosóin a földön feküdtek a katonák, még abban a piszkos, véres uniformisban, amelyet a harctéren viseltek. Ágynemű, tiszta ruha, edények sehol, szappanról, törölközőről hírből sem hallott senki. Télen a fűtetlen szobákban fagyoskodtak a betegek, világítás nem volt. Az orvosok érzéstelenítés nélkül amputáltak, a közkatonáknak nem járt kloroform. A borzasztó körülmények miatt a sebesültek állapota nemhogy javult, de tovább romlott a kórházban. Többen haltak meg kolera, tífusz és egyéb fertőzések miatt, mint a sebesülésektől, a halálozási arány egyre nőtt.
    Nightingale-t sokkolták a hadszíntér közelében található ideiglenes kórház nyomorúságos körülményei. Miután átvette a nővéri ügyelet vezetését, a megfelelő higiénés körülmények megteremtésén és az ellátás színvonalának emelésén fáradozott. A kórház területén elhullott állati tetemek és szemét eltakarításával, a lefolyók folyamatos tisztításával, valamint tiszta ágyneműk és megfelelő élelem biztosításával elérte, hogy néhány hónap leforgása alatt az általa felügyelt kórházba került sebesültek korábban 42%-ra rúgó halálozási arányszáma 2,2%-ra csökkent

    A higiénés körülmények javításán túl igyekezett megoldani az ellátást: ha nem volt más, a saját pénzéből rendelt élelmiszert és kötszert a betegeknek, emellett számtalan felszerelést szerzett be. Mindent átszervezett, rendbe tett a kórházban. Szükség is volt erre, mert a katonáknak még sebesülten is jóval nagyobb esélyük volt a túlélésre a fronton, mint a hadikórházban! Florence vezénylete alatt fegyelmezett ápológárda alakult. A nővéreknek egyenruhát kellett hordaniuk, ami bizony egyszerű volt és nem követte a legutóbbi divatot. Nem lehetett lazsálni, kerülni a munkát. Tiltotta a részegeskedést és az erkölcstelen, kicsapongó viselkedést. A renitenseket elbocsájtotta, és volt, aki maga kérte az áthelyezését másik hadikórházba.
    Napi 20 órát volt talpon. Feladata nem csupán a betegápolás volt, hiszen ő irányított, intézett mindent a kórházban, és biztosítania kellett a folyamatos ellátást. A kórházi munka mellett rászakadt az összes adminisztráció. Az ápolás mellett a betegekről más szinten is gondoskodott: segített a katonáknak a családjukkal való kommunikációban, olvasószobát hozott létre. Azt vallotta, hogy a katonák is emberek, nem vadállatok, a Lelket látta bennük, nem a körülmények miatt felvett rossz szokásokat. Egyszerűen csak Főnöknőnek nevezték, aki a régi latin közmondás szerint cselekedett: „A szavak tanítanak, a példák magukkal ragadnak.” Eredményeit látva irigyei és azok a katonai vezetők, akikről kiderítette, hogy nem törődnek a katonák megfelelő ellátásával, meghurcolták, hamis vádakkal illették, és ahol csak tudták, akadályozták a munkáját. Florencet elkeserítették a vádak, és legalább annyi energiája ment rá az ellenállásra, mint a kórház fenntartására.
    Miközben bejárta a többi törökországi kórházat, hogy azokról is gondoskodjon, elkapta a krími lázat. Két hétig lebegett élet és halál között. Még lábadozva tért vissza a kórházba, később a fűtetlen és nedves helyiségektől reuma gyötörte, de tovább folytatta a munkát. Tudta, hogy a betegek állapotát folyamatosan ellenőrizni kell. Követte Paracelsus tanítását: „A szeretet a legjobb gyógyszer.”

    Éjszakánként egy lámpással a kezében járkált az ágyak között, így érdemelte ki a „lámpás hölgy” nevet, amely élete végéig elkísérte. Sok sebesültben valószínű egy kép maradt meg róla: a sötét éjszakában, lázálmaikból felébredve egy fényes alak halad el előttük, akinek lámpása a reményt és az életet jelenti. Valójában azért (is) járőrözött éjjelente, hogy a nővérek és a sebesült katonák közötti, akkoriban mindennaposnak számító testi érintkezésnek elejét vegye… Ez a kép ragadta meg leginkább kora közvéleményének figyelmét, s 1855 februárjában az Illustrated London News lapjain megjelent „a lámpás hölgy” (The Lady with the lamp) első ábrázolása.

    Florence Nightingale már a krími háború idején híressé vált Angliában. A háború túlélői elmesélték, hogy hogyan ápolta őket, neve legendává vált, dalok születtek róla a nép körében. A háború befejeztével Florence szolgálata is lejárt, 1856 nyarán tért haza Angliába – miután az utolsó betege is elhagyta a kórházat. Nemzeti hősként fogadták, ő azonban nem kért az ünneplésből. Nőként nem volt egyszerű boldogulnia egy férfiak uralta világban. Nem álltak a pártjára, féltek a változástól, ezért féltékenység és áskálódás kísérte, beleütközött a bürokráciába.

dia2.jpg

    A krími háborúban elért teljesítményét a kor vezető orvosai nem akarták elismerni, tekintélyük aláásásának tartották az újító törekvéseket. Nightingale azonban képzett statisztikus is volt, és számszerűen ki tudta mutatni, hogy az általa vezetett tábori kórházban ápolt katonák közül sokkal kevesebb halt meg, mint a higiénét mellőző kórházakban, és ezzel bizonyította, hogy ezekben a kórházakban nemhogy javították volna, hanem valójában jelentősen rontották a betegek, sebesültek életben maradásának esélyeit. Eredményeinek szemléltetésére feltalálta a kördiagram egy új változatát, a poláris diagramot, mellyel az egyes változtatásokról vezetett feljegyzéseit látványos módon tudta összevetni a halálesetek számának változásaival, egyértelmű korrelációt mutatva ki az ápolás sikeressége és a higiéniai állapotok között. Szemléletében megelőzte korát, a tudományos orvoslás előfutárának tekinthető, a számszerűsíthető eredményekre alapozó bizonyítékokon alapuló orvoslás úttörője volt, szakmai körökben őt tekintik a máig jelentős módszer első következetes alkalmazójának.

    Fogadta őt Viktória királynő, akinek beszámolt hadi tapasztalatairól és az általa javasolt reformokról. A hadügyminiszterrel is tárgyalt, kérte egy bizottság felállítását, ami a hadi egészségügy megújításával és fejlesztésével foglalkozna. Az általa írt jelentések és ajánlások alapján a hadsereg egészségügyi helyzetével foglalkozó osztálya 1859-ben megszervezte a Katonai Orvosi Iskolát (Army Medical School). Bizonyítékainak hatására nemcsak a brit orvosi ellátást szervezték át, de jelentősen javították a katonák elszállásolásának körülményeit is.
    Ugyanebben az évben egy alapítványt hozott létre, amelyre rengeteg felajánlás érkezett. Így született meg a londoni Szent Tamás Kórház Nightingale-féle tanintézete, amely 1860-ban nyitotta meg kapuit a tanulni vágyók előtt, s ezzel Florence Nightingale a modern ápolóképzés úttörő alakjává vált. Az ő elképzelései alapján és felügyelete alatt folyt az oktatás. A jelentkezők elméleti és gyakorlati képzésben is részesültek, pontosan kidolgozott tanterv alapján.

"Az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az 'eset' iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt."

    Florence Nightingale műveiben részletezte az ápolási alapelveket. Az alapvető dolgok, amelyeket biztosítani kell a gyógyintézményekben: higiénia, tiszta levegő, tiszta víz, megfelelő csatornázás, tisztaság, fény és megfelelő táplálkozás. Felhívta a figyelmet arra, hogy az akkoriban óriási gyerekhalandóságot pusztán a higiéniai szabályok betartásával drasztikusan le lehetne csökkenteni. Kiemelte a prevenció fontosságát, szerinte ezzel sok baj megelőzhető lenne:

 "A nővérek ma még betegápolók, de eljön a nap, amikor egészségápolók lesznek."

    Hangsúlyozta az emberi hang, a mosoly és szeretet fontosságát, szerinte az ápolónőnek két fegyvere van: a szeretet ereje és a szakértelem. Vallotta, hogy nem elég a testet kezelni, a lélekre is figyelni kell. Követte Hippokratész alapelvét, amely szerint „Nem a betegséget, hanem a beteget kell gyógyítani.”


Florence megfogalmazta az eszményi ápolónő jellemzését:

"Az ápolónő legyen józan;
becsületes és megvesztegethetetlen;
legyen igazmondó és megbízható;
legyen pillanatra pontos és hajszálig rendes;
gyors kezű, de nem kapkodó;
szelíd, de nem lassú;
nyájas, de nem fecsegő;
tapintatos, de sohasem tétovázó;

legyen derűs és bizakodó, tiszta saját személyében és tisztaságot teremtő a beteg körül;
legyen szíves és szolgálatra kész, a betegekre gondoljon és nem önmagára."

További eredményei

    Az ápolónőképzés szakszerű beindítása mellett megreformálta a tábori kórház rendszert. Kidolgozta a katonai egészségügy pontos elszámolási rendszerét, amelyet aztán 1947-ig használtak. Az ápolói képzés kidolgozása mellett a bábaasszonyok és dologházi ápolók képzését is szárnyai alá vette. Harcolt a szülésznői munka elismeréséért. Közreműködött a Körzeti ápolónők egyesületének létrehozásában. Szembesült azzal, hogy a beteg gyakran jobb gondozást kap családja körében, mint a kórházban, ezért látogató-ápolói szervezeteket alapított, amelyek később országszerte elterjedtek.
    Nemzetközi hírnévre tett szert. Az amerikai polgárháború idején az Egyesült Államok tőle kért tanácsot a sebesült katonák ellátásának megszervezéséhez. A Krímben szerzett tapasztalatai nyomán foglalkozott az indiai hadsereg egészségügyi helyzetével is. Sosem járt Indiában, mégis szakértője lett a hatalmas gyarmat egészségügyi ellátásának. Összehasonlító statisztikai tanulmányt írt az indiai állapotokról és kulcsfigurájává vált az indiai közegészségügyi rendszer bevezetésének.

    “Miközben a pontos és objektív megfigyelés életbevágó fontosságát hangsúlyozzuk, sosem szabad szem elől tévesztenünk azt az indokot, amiért is a megfigyeléseket végezzük. Mert a megfigyelés nem azt a célt szolgálja, hogy egymásra halmozzunk mindenhonnan összeszedett információkat és kíváncsiságunkat fokozó tényeket, hanem hogy az egészséget növelje, és életet mentsen.”

dia3.jpg

    Bár a háborúban szerzett betegségei, és a folyamatos kemény munka meggyengítették, mégis akaratával és szívós kitartásával harcolt tovább ügyéért. Az 1850-es végétől egyre nehezebben járt, később szinte ágyhoz kötötté vált. Szobájából főhadiszállást varázsolt. Itt fogadta látogatóit, és olyan kiterjedt levelezést folytatott, amellyel behozta a nagyvilág ügyeit a kis hotelszobába, ahol lakott. Idős korára látása egyre romlott, 1901-ben megvakult.
    Londonban halt meg, 1910. augusztus 13-án. Nem engedte, hogy díszesen temessék a Westminster katedrálisba, így a St. Margaret templom sírkertjében helyezték örök nyugalomra. Működésének eredményeképpen óriási változás következett be a gyógyászatban. Egy új tudományt hozott létre: az ápolástant, a korszerű betegápolás szabályait. Ezzel háborúban és békeidőben is csökkentette a halálozási rátákat.
    Életműve elismeréseképpen Viktória királynő a Királyi Vörös Kereszt kitüntetésben részesítette 1883-ban. 1907-ben - első nőként a birodalomban - a királytól megkapta az angol Becsületrendet. Florence Nightingale megteremtette a betegápolás etikai alapjait. Az ápolónőktől kiemelkedő szakmai tudás mellett erkölcsi tisztaságot is követelt. Sikerült megbecsült hivatássá emelnie a nővéri munkát. Minden év május 12-én, Florence születésnapján az ő tiszteletére ünnepeljük az Ápolók Világnapját, az ápolás nemzetközi jelképe pedig a lámpás lett.

    Magánélete ifjú korától nem volt. Erről így vélekedett:

"A betegápolás féltékeny valami, nem tűri, hogy aki neki él, más urat is szolgáljon"

    Florence Nightingale megteremtette a betegápolás etikai alapjait. Mivel az ápolónőktől kiemelkedő szakmai tudás mellett erkölcsi tisztaságot is követelt, sikerült megbecsült hivatássá emelnie a nővéri munkát. Ennek elismeréseként minden év május 12-én, az ő születésnapján ünnepelik világszerte az Ápolók Világnapját, s az ő tiszteletére lett a lámpás az ápolás nemzetközi jelképe.

„Ha valaki olyan életet él, amely mindenki számára fejlődést hoz, és ez a fejlődés állandó, nem hal meg vele, az ilyen ember életét Igaz Életnek nevezhetjük."

dia5.jpg

 

florence-logo.png

 

Forrás: Wikipédia

Doba Éva (cikk/www.ujakropolisz.hu)

valamint saját olvasmányok